Ezúton szeretnélek értesíteni Benneteket, hogy 2014 05. 29-től a védőnői feladatokat ismét én, Auerbach Hajnalka látom el.

Egyenlőre heti két napot dolgozom, közben szabadságomat is töltöm.

Fogadóóra minden kedden 8.00-10.00-ig lesz Bakonyjákón.

Városlődön a tanácsadóban minden szerdán 12.00-15.00-ig megtalálható vagyok.

Farkasgyepűn havonta egyszer tartok majd fogadóórát, a következő 2014 július 15-én lesz, 10.30-tól 12.00-ig a Faluház orvosi rendelőjében.

Telefonon folyamatosan elérhető vagyok:

                    06-70/315-37-35 vagy 06-20/274-83-66.

Babaklubot augusztustól szeretnék majd újra szervezni, havi egy alkalommal.

 

Mindenkit sok szeretettel várok!

 

Auerbach Hajnalka

védőnő

     

Az elmúlt években több fából készült játékkal gazdagodhatott központi, illetve óvodai játszóterünk, melyek képviselő társam, Lénárt Lambert keze munkáját dicsérik.

Elsőként a libikóka készült el a központi játszótéren, melyen – tapasztalatom szerint – kicsik és nagyok egyaránt szívesen mérleghintáznak.

Később az óvodai csoportszobai játékok köre bővült egy aprólékosan megtervezett, igényesen kivitelezett babaházzal.

Az idén tavasszal a Rákóczi téri játszótéren vehették birtokba a gyerekek a nagy gondossággal elkészített „oldtimer” autót.

A gyermekközösség nevében szeretném megköszönni Lénárt Lambertnek az igényesen kivitelezett játszóeszközöket, valamint ifj. Szilvási Zoltánnak a játékok elkészítéséhez szükséges faanyag felajánlását.

 

Takácsné Tompos Rita

 

 

 

 

Bizonyára sokan heteket gondolkodnak azon, mi lehet az, ami egy édesanya, nagymama 70. születésnapján igazi meglepetés lehet az ünnepelt számára. Valami tényleg nem mindennapi! Az ünnepelt számára bizonyosan az a legnagyobb öröm, ha családjában, gyermekei, unokái között töltheti mindennapjait. De a születésnap az más! A hetvenedik meg különösen.

Az elmúlt évtizedekben nem múlt el úgy egy hosszabb beszélgetés édesanyánkkal, hogy ne került volna szóba szeretett szülőfaluja, Bakonyjákó. Persze ez így nem igazán pontos. A szülőfalu valójában Úrkút volt Reiner Mária számára. Szüleit, nagyapámat a háború viszontagságai és munkanélkülisége Úrkútra, a mangánbányába kényszerítették. Feladta a Levegő (ma Rákóczi) utca alján álló kovácsműhelyét és családjával az ország egyetlen és a korabeli Európa legnagyobb mangánbányájába „szerződött”. Itt született 1944 februárjában Reiner Mária, Szigl Johanna és Reiner József harmadik gyermekeként. Nagyapám a háború végére összegyűjtött annyi pénzt, hogy visszamenjen szülőfalujába Bakonyjákóra és ott igazi kovácsműhelyt és házat építsen. De a sors másként akarta! Az 1946-os hiperinfláció elvitte a pénzüket. Ekkor már három gyermekkel – sokadszorra – új életet kezdett, ismét szülőfalujában. A gyermekek, így édesanyánk is Bakonyjákón töltött gyermekévei, a család, az iskola és a szinte teljes Szigl család Németországba való kitelepítése mind meghatározó „élmény” volt mindkét értelemben.

A gyermekkor és az ifjúság örömteli és meghatározó élményeit szerettük volna felidézni édesanyánknak azzal, hogy Bakonyjákón ünnepeljük a 70. születésnapját. A szervezés Vácról indult, családommal ott élek. Sikerült elérni Takácsné Tompos Rita polgármestert, aki ismeretlenül is nagyon segítőkész volt. Kérésemre régi iskolai fotókat küldött az 1950-es évekből, amikor édesanyám az általános iskolai éveit töltötte. Sőt felajánlotta, hogy kinyitja az iskola épületét február 7-e délutánján. Aznap délben teljesen váratlanul az egész család megjelent Ajkán édesanyánk házánál, majd elindultunk a „titkos cél” felé. Édesanyánk semmiről sem tudott. Azt hitte ünnepi ebéd lesz valamelyik közeli étteremben. Amikor Városlődnél elkanyarodtunk Bakonyjákó felé, már sejtett valamit. A következő meglepetés akkor érte, amikor a polgármester asszony az iskolában fogadta a családot. A régi emlékek feltolultak és szinte azonnal közös ismerősök tucatjairól indult a múltidézés. Az egykori osztályterem, majd a bejárati ajtó melletti, 1945. előtti falut ábrázoló utcatérkép alapján szinte minden családról szó esett, aki abban az időben a faluban élt.

A legnagyobb meglepetés azonban még – számunkra is - hátravolt. Kiderült, hogy az egykori nagyszülői (Szigl-féle) ház, ahová a 18 év minden emléke kötődik, ismét megelevenedhet. A polgármester asszony ugyanis a szomszéd házban lakik és rövid beazonosítás után egyértelművé vált, hogy a régi szülői ház, kis felújítás után ma is ugyanúgy néz ki, mint 60 évvel ezelőtt. Az igazán nagy ajándék az volt, hogy édesanyánk beléphetett gyermekkora falai közé.

Köszönet érte a ház jelenlegi tulajdonosának és Ritának, akik mindezt lehetővé tették. Meg persze az Úrnak, aki így rendezte az eseményeket! Azt hiszem, ennél nagyszerűbb rendezői fogást nem igazán láthatunk más „színpadokon” sem!

Szinte ismét megelevenedett a ház feletti Kálvária domb és az utca egykori lakói mintha megint jelen lettek volna. Szó esett a jákói sváb családok kitelepítéséről is, amelynek dédnagyapám családja teljes egészében (a nagymamám kivételével), sok más családdal együtt áldozatul esett. Házaikba azokat a felvidéki magyarokat telepítették, akiktől ugyanúgy elvették mindenüket, mint a sváboktól. A Levegő utcai ház dédnagyapámé volt. A kitelepítés után ők a házban maradhattak bérlőként! Amikor nagyszüleimnek felajánlották, hogy teljes áron megvásárolhatják azt a házat, amely korábban a családé volt, nagyapám úgy döntött, hogy a kommunistáknak semmit sem hajlandó fizetni! Ezen szomorú emlékek felidézése után búcsút vettünk vendéglátónktól. Ezúton is hálásan köszönjünk Neki az élményeket és a segítséget!

Most már tényleg csak az estebéd volt hátra. A Forrás vendégház specialitásainak elfogyasztása előtt még elsétáltunk a Lourdes-i Szűzanya szobrához. Itt is régi emlékek idéződtek fel. A Szűzanya szobor feletti domb egykor Szigl nagyapjának földje volt és gyermekkorában rendszeresen legeltette ott a család állatait. Már sötét volt, amikor rengeteg élménnyel és emlékkel gazdagodva hazaindultunk. Este még előkerültek a régi fotók és folytatódott a nosztalgiázás.

 

Köszönjük a településnek, hogy megőrizte régi emlékeit, lehetővé téve az elszármazottak számára is a múltidézést! Ezúton kívánunk a falu minden jelenlegi és egykori lakójának hasonló születésnapi meglepetéseket!

 

Rosta Zoltán

 

Kedves bakonyjákói Lakosok!

 

Magyar Gábor rendőr főtörzsőrmester vagyok, a település új körzeti megbízottja.
Rendőri szolgálataimat a rendészeti szakközépiskola elvégzését követően, 2004 júliusában, az Esztergomi Rendőrkapitányság, Nyergesújfalui Rendőrőrs kötelékében kezdetem meg, járőri beosztásban. 2006 januárjában kerültem a Pápai Rendőrkapitányság  állományába, szintén járőri beosztásba.  Négy hónap elteltével  áthelyeztek a Körzeti Megbízotti Alosztályra, ahol feladatul kaptam Kemenesszentpéter, Kemeneshőgyész, Magyargencs és Mihályháza községek  közbiztonságának  megóvását. Az adott falvakban egészen 2013. szeptemberig láttam el rendőri feladatokat. 

 Bakonyjákó község mellett felelek, Farkasgyepű, Németbánya és Tapolcafő közbiztonságért.  A körzeti megbízott fő feladata a közrend és a közbiztonság  megóvása. A köznyugalom megóvásának elengedhetetlen kelléke, a mindennapi problémák orvosolása. A rendőrségre tartozó gondok megoldásában a segítségükre  leszek, ezért kérem a lakosságot, forduljanak hozzám bizalommal akár telefonon 06-30/600-4595 vagy e-mailen Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

 

Magyar Gábor

körzeti megbízott

 
Négy éve már, hogy az ADVENTI FORGATAG keretein belül az óvodai szülők és óvónők saját kezűleg, egyedi ajándékokat készítenek, melyeket ezen a napon értékesítenek. A bevételt mindig az óvoda javára fordítottuk, ebből került pár új játék a fa alá vagy egészítettük ki a tetemes buszköltségeket a tavaszi kiránduláson. Az első kezdeményezésből hamar hagyomány lett, mert mindannyiunk számára a karácsonyi készülődés részévé vált a közös barkácsolás. Idén azonban bővítenénk a kínálatot és szeretnénk bevonni minden alkotókedvű falubélit! A december 14-i adventi forgatagban „Helyi termék” mottóval szeretnénk másoknak is megadni az árusítás lehetőségét. Várjuk mindazok jelentkezését, akik az advent-karácsonyi témakörhöz saját készítésű termékkel tudnának kapcsolódni, szeretnének árusítani vagy árusításra felajánlani. Legyen akár barkácsolt, kötött, horgolt, főzött, sütött, vagy varrott - csak az számít, hogy „helyi” termék legyen. Kérjük, hogy aki szeretne élni a lehetőséggel jelezze szándékát a szerkesztőségben, az önkormányzatnál vagy az óvodában 2013. december 06-ig. A saját termékek eladásából származó összeg természetesen a felajánlóé marad, nem az óvoda kasszájába kerül! Az újfajta kezdeményezéssel a célunk mindössze annyi, hogy a kézműves ajándékok és megvásárolható termékek kínálatának bővítésével egy igazán színes és tartalmas forgatagot sikerüljön összehozni! Segítsük egymást!
 
Lénártné Gerdenics Katalin

 

Alkategóriák

Joomla Templates by Joomla51.com